A digitális szórólap nyomtatás előnyei

A digitális elven működő szórólap nyomtatás rendkívüli innováción esett át az elmúlt években-évtizedekben. Ennek ellenére az előnye mégis inkább a rugalmasságában lelhető fel, mint a nyomatok magas minőségében. A digitális nyomtatás – persze a nyomda leterheltségétől is függ – a leggyorsabb nyomtatási megoldás.
A digitális szórólap nyomtatást akkor érdemes választani, ha kis és közepes példányszámban kívánunk szórólapokat nyomtatni. Mivel nem szükséges proof, nyomólemez készítés sem, sőt a keletkező selejt mennyisége is jóval alacsonyabb, mint az ofszet nyomásnál, a kisebb példányszámok esetében az egy példányra jutó nyomtatási költség is kevesebb.
A digitális szórólap nyomtatás számos olyan szolgáltatást kínál, amely más nyomdai technológiával nem megvalósítható. Ilyen például az apró vagy nagyobb változtatásokkal készülő szórólap nyomtatás, amelyre a legjobb példa a perszonalizálás, azaz nevesítés. Más esetben gondolhatunk a szórólapok sorszámozására, vagy mondjuk a célterületek szerinti egyediesítésére is.

szórólap nyomtatás

szórólap nyomtatás


Természetesen a perszonalizált szórólapokhoz vagy éppen levelekhez egyedi borítékok nyomtatása is megoldható.
Mivel a digitális nyomtatás nem nyomólemez segítségével készül, hanem kizárólag nyomdai fájlok alapján, így megoldható, hogy az adatbázisból kiemelt adatok beillesztésével akár a teljes szórólap-állomány az adott paramétert tekintve különbözzön. Az adatsort általában Excel formátumban kell a nyomda részére eljuttatni, a megfelelő – előre egyeztetett – adatszerkezettel. Ugyanilyen paraméterváltozók beillesztése ofszet szórólap nyomtatás esetén utólagos – többnyire kézi – nyomtatással lehetséges csak.