Az ember legjobb barátja a kutya. Fordítva is igaz?

Amikor kutyánk szolgálatkész, figyelmes, esetenként könyörgő szemébe nézünk, méltán jut eszünkben Konrad Lorenz professzor, amint megállapítja, hogy sosem lesz képes ugyanannyira szeretni a kutyáját, mint ahogyan a kutyája szereti őt. Mondta ezt az etológia híres tudósa, aki mindennapjait az állatok között és az állatokért élte, munkájában és pihenésében megosztotta egész életét kedvenceivel. Mi, akik hobbikutyatartók vagyunk, vagy azzá akarunk válni, nyilván a nyomába sem érhetünk.

De hogyan lehetnénk elég jó gazdik? Tulajdonképpen hol dől el, hogy a kutyával való együttélés nyűg, vagy igazi, kölcsönös örömforrás lesz-e?

Nagyon sok múlik a választáson. Sok évi szenvedés forrása, ha a kutyánk nem illik hozzánk, nem tud belesimulni életünkbe, környezetünk, családunk mindennapjaiba. Mielőtt hazavinnénk tehát a nyüszítő, hegyes fogú kis gombolyagot tartsunk önvizsgálatot és beszélgessünk hosszan szeretteinkkel, akikkel a kutyus később együtt lakik majd.
Íme, néhány kérdés segítségképpen.

Miért akarok kutyát?
Sokféle válasz van erre. Vannak profi kutyatartók, akik versenyre, tenyésztésre keresik a megfelelő állatot. Ők általában jól ismerik a fajtákat, sőt, sokszor egy fajtát részesítenek előnyben egész életükben. A munkakutyákkal hasonló a helyzet. A rendőr, a vadász, a katasztrófaelhárítás, a juhász, és a többi kutyás szakember mind hozzáértőn választ. A hobbikutyatartó egészen más tészta. Van, aki szeretné, ha kutyája megbízható és kemény házőrző lenne. Van, aki kirándulni, túrázni szeret, és szívesen sétál egy darabka szelidített természettel a lába mellett. Van, aki a gyermekei mellé akar vidám, gyöngéd játszótársat. Van, akit elcsábítanak a kutyás sportok és nagyon jól el tudja képzelni magát az amatőr agility-versenyeken, vagy egyéb ügyességi számokban indulva. Van, akinek tetszenek a kis, zsebben hordható kutyusok, akik fürge, intelligens kis ékszerei gazdáiknak. És van, akinek az a válasza: nekem nem hiányzik a kutya, de a gyerekek már egy éve rágják a fülemet.

Minden esetben tájékozódjunk a fajta jellegéről, mielőtt belevágnánk az együttélésbe. A kirándulós családok például nagyot csalódhatnak, ha egy hamar kifulladó kis bulldogot vesznek magukhoz, pedig tökéletesen boldogok lehetnének egy lobogó füllel rohangászó vizsla formájú energiabombával. Ezzel szemben aki idősödvén magányát szeretné oldani egy intelligens, de nem túl nagy mozgásigényű kis állattal, rövid úton megőrülne a vizslájától, a bulldog viszont bearanyozhatja mindennapjait.

Mennyi helyem időm és pénzem van a kutyára?
Talán a legnehezebb az idő kérdése. Minden állat megszenvedi, ha sokat van egyedül (na jó, vannak kivételek, például a halak és a hüllők), de a kutyának létszükséglet, hogy vele legyél. Ráadásul nem elég, ha ott vagy és teszem azt virágot locsolsz vagy füvet nyírsz. A kutyának Te kellesz. Foglalkoznod, sétálni, játszani kell vele, különben boldogtalan lesz. És persze nem ezért vetted magadhoz. Naponta minimum fél órát kell szánnod a játékra, sétára, plusz az etetés ideje, hosszú szőrű fajtáknál még ehhez jön a szőrzet ápolásával töltött idő.
A hely kérdése elsőre nagyon egyszerűnek látszik, pedig nem az. A kertben tartott állat számára biztosítanod kell egy megfelelő anyagú, méretű, jól megépített kutyaházat, ahol az eb menedéket találhat. Emellett bármilyen nagy a kerted, ez nem ment fel a séta kötelezettsége alól. A kert a kutyának munkaterület, a séta pedig szórakozás.
Magára a kutyára talán nem kell sokat költened. Lehet, hogy nagyszerű keverék kutyust hozol el egy családtól, vagy a menhelyről. De az etetés, oltások, chip, ivartalanítás, esetleg gyógyszerek, kezelések, fodrászat, ház, fekvőhely, szétrágott cuccok újbóli beszerzése, póráz, szájkosár, szóval a lista végtelen! A kutyára áldoznod kell és nem szabad tőle sajnálnod.

Kutya a teniszlabdájával

Na ugye. Ami kell, az kell.

Bármilyen nehéz is a döntés, kutyával élni rengeteg örömet tartogat. A jól átgondolt választás pedig gazdag élményekhez vezethet.